2023. május 24., szerda

Séta a májusi szép időben.

Egy kicsit kerékpároztam és elmentem  a régi emlékeimet dédelgetni is a Holt-Tiszára. Sajnos az utoljára látogatott terület 2018 óta megváltozott. Nekem nem adta vissza azt a hangulatot, amit akkor éreztem, mintha a víz mennyisége kevesebb lenne, és a nádas jobbára benőtt majdnem mindent. Egy nyárvégi  időszakot is kifogok választani, hátha a okkeres, barnás, rozsdás szinek mélyebben megérintenek.




2023. április 30., vasárnap

75. "Akvaristák keresztútja" április havi" Nicole Faivre-Despert festői csoportjával.

Festéshez a referenciafotók  Normandiában készültek a honfleuri öbölben. Annyira izgalmas feladat volt a sok hajó, táj látványa, hogy a google térképen  is utána néztem. Hát mit ne mondjak, először is a sétáló korzót céloznám meg és jóízűen a kávézók standján kortyolgatnám a helyi különlegességet, elmerülnék és gyönyörködnék a szép tájban. Persze egy vizi túra sem hiányozhatna, miért is ne.

Mindezek ellenére nehezen fogtam hozzá a festéshez, főleg a rajzolással voltam  hadilábon, a hármas felosztás viszont  segített. 

Elkészült kép, tégelyes akvarellel.




2023. március 31., péntek

74. "Akvaristák kresztútja" - Nicole Faivre festői csoportjával.

 Guatemala piacikörkép egy jenete a sok fotóból. 

Azon gondolkoztam közben, ahogy jóidő lesz a spontán rajzolásba, festésbe kezdek. Ami nekem tetszik azt festem le, akár utazáshoz is kötve egy akvarellfestő csoporttal. Egyelőre még maradok a gondolatnál.




2023. március 12., vasárnap

Gyakorlás pasztellre.

Alain Picard portréfestő technikát mutatott be pasztellel, egy órás időintervallumban.Nem sikerült az idő rövidsége miatt befejezni, utólagosan a megosztott videót követve részbentudtam korrigálni a portrét. Lesz még folytatása, eddig jutottam vele.



2023. március 2., csütörtök

73. "Akvaristák keresztutja" február, " Nicole Faivre-Despert festői csoportjával.

Referencia fotó után tökéletesen él a festői szabadságom.
A képemet elnagyoltam, figyelmem  a februári hónapban nem a legjobb, így a látottakat nagyon leszűkítettem, vegyes technikát használtam, akvarellfesték, akvarellceruza.



30 nap- 30 kép. Utolsó nap.

Mit mondjak,  együttes élmény, töltődés, örömszerzés, kikapcsolódás 30 napban, ami soknak tűnik,  mégis érdemes volt, mert a mindennapokat próbáltam én is szebbé tenni.

Kis akvarelles kitérővel paszteleztem. Épp kapóra jött, hogy Nagy Krisztián/KINVA/ festőművész  porpasztellfestést kezdte el tanítani. Én tőle az olajfestés technikáját tanultam meg 2014-től, a pasztell most azért volt fontos, hogy a technikai részét megértsem, a többi gyakorlás kérdése.

Aminek örülök Pankacicám is aktivoskodott velem. Legközelebb őt is lefestem. 







30.nap Nyíló rózsa.

A festéshez sima rajzlapot használtam, valamint pannoncolor pasztelkrétát. Most, így a vége felé haladva, hiányolom nagyon a pasztellceruzák meglétét. Azt hiszem ez lesz a következő beruházásom, egyre jobban kellenének a konturozáshoz.



2023. március 1., szerda

29.nap - Benszülött portré.

Elég hangulatos lett, ráadásul nagyon régem nem rajzoltam portrét, bár ez a kép igencsak leegyszerűsített változat. Azért jól eső volt újra elkezdeni ezt az irányzatot.



2023. február 28., kedd

28. nap Régies házak.

Kinlódtam a rajzolásokkal, abszolut nincs normális térlátásom. Hihetetlen, hogy egy ennyire egyszerű rajz elkészítése mennyire nehéz volt. Talán többet kellene rajzolnom.

Hiába, csak azt tudom megállapítani, hogy ahogy halad az idő, és készségeinket nem használjuk ki, az visszahúzódik.




2023. február 27., hétfő

27.nap - Csendélet.

Csendéletábrázolás, ami szerintem nem ugy sikerült, ahogy elvártam magamtól. Bár az unokatesómnak nagyon bejött. Ez még mindig a tanulmányi anyag, viszont belelkesedve csinálni fogok egy saját csendéletet, ahogy érnek majd a szőlők.



2023. február 24., péntek

24. nap - Tájábrázolás.

Nagyon tetszett ennek a képnek a festése is. Romantikus is egyben, sétára hívogató is.Különösen a szinei varázsoltak el.


2023. február 23., csütörtök

23. nap - Tájábrázolás.

Szeretem, ahogy Krisztián fest, érthető minden, és különös az ő stilusa. Igen , ahányan vagyunk, annyiféle szemszög, látható alkotás, ahogy folyamatosan töltik fel a többiek is az elkészült képeket.